EcoSoft LIGHT

Rendszerünk rengeteg olyan funkciót tartalmaz, mely csak nagyobb előfizetőszámmal rendelkező társaságok számára hasznos, sőt a kisebb társaságok általában nem is használják ezeket a funkciókat. Sokan kérték, hogy forgalmazzunk olyan szoftvert, mely tudásban kevesebb (azért az Ő igényeiknek eleget tevő), így ára is megfizethető számukra. Ennek eleget téve forgalomba hozztuk a rendszerünk egyszerűbb változatát, és ez kapta az EcoSoft LIGHT fantázianevet.

Az alábbiakban felsoroljuk,hogy mi maradt ki a teljes ügyfélnyilvántartó rendszerhez képest.

  • A kis előfizetői létszámmal rendelkező cégek általában saját maguk nyomtatják a számlákat, egyenlegközlő leveleket, ezért kihagytuk a nyomdai állományok készítése funkciót. Általában nem érdemes foglalkozniuk a csoportos beszedési megbízással, hiszen nagyon kevés ügyfelet tudnának így kezelni.
  • Nem szükséges (nem érdemes) a banki terminálállományok beimportálásával foglalkozni, hiszen általában naponta csak pár tételt tartalmaz a borderó egyszerűbb egy listáról ezeket begépelni, így az összes banki interface-t kivettük a rendszerből. Egyedül a csekkek feldolgozását, azaz a PEK fájl importját hagytuk meg a rendszerben, mert ez a kicsiknél is nagyobb tételszámú lehet.
  • Az ügyfelek kintlevőség kezelésének automatizálása is a nagyobb társaságok igénye, általában a kicsiknél csak néhány renitensen nem fizető ügyféllel találkozunk, mely kezelése egyesével is megoldható, így a lekapcsoláspolitika automatizmusát kivettük a rendszerből.
  • Késedelmi-kamat számítással általában csak a nagyobbak foglalkoznak (ők megtehetik) így ez sem része a LIGHT verziónak.
  • A kisebbek nem kívánják dekóderek segítségével megoldani az ügyfelek programcsomag módosítási igényeit, így ennek nyilvántartása is kikerült a csökkentett verzióból.
  • A kisebbek általában nem végeznek saját maguk Internet szolgáltatást (maximum az Ő kábelükön más szolgáltat) sőt más olyan tevékenységet sem, mely fogyasztásfüggő, így nincs szükségük a pótdíjnyilvántartásra sem.
  • Nagyobb ügyfélszámmal rendelkező társaságok nehezen követték már, hogy kivel milyen levelezést bonyolítottak, ezért ennek a követését tettük kényelmesebbé a rendszerben. A kisebbeknél a legtöbb ügyfélszolgálatos szinte fejből tudja, hogy ki milyen levelet küldött, és ezzel kapcsolatosan milyen intézkedések történtek, így nincs nagy szükség ennek gépi nyilvántartására sem.
  • Nagyobb társaságok számára készült funkciókat is kivettük a rendszerből, ezek a:
    • penetráció számítás, (lakás generálás),
    • a node nyilvántartás,
    • ügynöki jutalékszámítás
    • díjbeszedői jutalékszámítás

Ez tehát a Kábeltelevíziós Ügyfélnyilvántartó Rendszernek könnyített változata, mely a kisebb szolgáltatók számára is elérhető árfekvésű. Az eredeti eladási árat több mint 40%-kal csökkentettük, azaz a korábbi 497.000.-Ft + ÁFA, helyett az EcoSoft LIGHT-hoz az alábbi áron lehet hozzájutni:

A rendszer ára: 299.000.-Ft + ÁFA

Az eladási ár tartalmazza az EcoSoftWare Kft. telephelyén történő telepítést, és vele egyidőben a betanítást (maximum 1 nap).

Lehetőség van részletfizetésre az alábbi kondíciók szerint:

  • Kezdő részlet a vásárlási ár fele, mely a telepítéssel egy időben, készpénzben, vagy előreutalással kerül kifizetésre.
  • A fennmaradó összeget a vevő a telepítést követő 5 hónapon keresztül, egyenlő havi részletekben utalja át.
EcoSoft Light programunkhoz különböző modulok vásárolhatók,
melyek nagymértékben megkönnyíthetik munkáját!

Modul neve Ára
számlák nyomdai állománya 30.000.-Ft
átutalás egyedi 30.000.-Ft
csoportos beszedési megbízás 40.000.-Ft
lekapcsolás politika 80.000.-Ft
késedelmi kamat 40.000.-Ft
dekóderek 60.000.-Ft
pótdíj 70.000.-Ft
penetráció 40.000.-Ft
node nyilvántartás 10.000.-Ft
ügynök jutalék 10.000.-Ft
díjbeszedői jutalék 10.000.-Ft
dokumentum kezelés 80.000.-Ft
Áraink nettó árak, az ÁFÁ-t nem tartalmazzák!

Reményeink szerint a fenti eladási konstrukciókkal minden érdeklődő elől elgördítettük azt az akadályt, mely eddig visszatartotta attól, hogy a programunk használatával megkönnyítse ügyfélszolgálata működését, és a továbbiakban elégedett partnereink körében üdvözölhetjük.

További részletekért keressen minket elérhetőségeinken