Első EcoSoftWare szakmai nap 2009. június 10.

Kedves Partnerünk!

Örömmel számolunk be róla, hogy megtartottuk első szakmai napunkat. Örültünk a személyes találkozásnak, hiszen így közvetlenebbül, kötetlenebbül beszélgethettünk. Olyan témaköröket érinthettünk, melyekre korábban nem, vagy csak ritkán volt lehetőségünk. Számunkra is nagyon hasznos volt ez a nap, mert megismerhettünk olyan igényeiteket, melyek közül több be is fog épülni szoftverünkbe, hogy ezen fejlesztéseinkkel is segíthessük munkátokat.

Reméljük Nektek is hasznos volt, és tudtunk mutatni olyan lehetőségeket, praktikákat, melyekkel a rendszer mostani tudását is eredményesebben használhatjátok! 70-nél többen voltunk, ami azt bizonyítja, hogy igényt tartottatok a találkozásra, ezért azt szeretnénk, hogy hagyományt teremtsünk szakmai napunkkal, és évente, félévente visszavárhassunk Benneteket, valamint azok is ellátogassanak hozzánk, akik most nem tudtak eljönni

Még egyszer köszönjük, hogy elfogadtátok meghívásunkat, várunk Benneteket a következő szakmai napra is, ahol folytathatjuk az eszmecserét, hiszen bőven van még mit megbeszélnünk! Az igények alapján várhatóan olyan találkozások is lesznek, ahol kifejezetten egy-egy témakörre fogunk koncentrálni, hogy azt alaposan átbeszélhessük, és teljes egészében együtt végigcsinálhassuk a teljes folyamatot. (pl. lekapcsolás politika, anyagnyilvántartás, webes alkalmazások, - ügyfélkapu, műszaki csapat támogatására készült webes felület -, stb.)

Az EcoSoftWare csapata